TÖRTÉNELEM
Feleségével Maria Franca-val való kitartó és tevékeny kapcsolatának köszönhetően, Michele Ferrero volt az első olasz iparos aki a második világháború után édesipari gyárakat és kereskedelmi irodákat nyitott külföldön, valódi nemzetközi Csoporttá formálva a Vállalatot.
A siker gyökerei egészen a ’40-es évekig nyúlnak vissza, amikor Michele szülei, Piera és Pietro, egy kis cukrászüzemből gyárat alapítottak.
Ezek az első és meghatározó lépések Pietro és fia - az akkor még nagyon fiatal - Michele Ferrero által „megalkotott” egyedi termékeknek voltak köszönhetők. A siker másik kulcsa a hatékony értékesítési hálózat felállítása volt, Pietro bátyjának, Giovanninak irányítása alatt, aki 1949-ben hunyt el.
A Ferrero története napjainkban már a harmadik generációról szól. Pietro és Giovanni Ferrero, Michele és Maria Franca fiai, több mint 10 évig dolgoztak együtt a Csoport élén Ügyvezető Igazgatókként. 2011 áprilisában Pietro Ferrero tragikus hirtelenséggel elhunyt Dél-Afrikában, miközben általa inspirált és vezetett humanitárius küldetésen dolgozott, azzal a céllal, hogy újraindítsa a Ferrero Szociális Vállalkozást.
Ma Giovanni Ferrero folytatja a Vállalat sikeres vezetését még ambiciózusabb célokat tűzve maga elé, életben tartva és erősítve a szülei és testvére által is osztott inspirációt és szociális motivációt. A szervezet ma, csakúgy mint korábban szilárd családi értékeken alapul.
Röviden összefoglalva, a márkák, pénzügyi eredmények és egy multinacionális vállalat terjeszkedése mögött egy zseniális és határozott piemonti család áll, amely a növekedéshez szükséges rendkívüli erejét a Ferrero Alapítvány mottójából meríti: „Dolgozni Alkotni Adakozni”